Google+ Egy on-line pilóta naplója - World_of_Warplanes: AGO Ao 192 Kurier, az első nehézvadászom és Curtiss Hawk III

2014. február 8., szombat

AGO Ao 192 Kurier, az első nehézvadászom és Curtiss Hawk III

A vadászokkal való könnyed repkedés és manőverezés után az AGO Ao 192 Kurier -t kezdtem el nyüstölni.
Nagyon megtetszett a masina, ugyanis kifejlesztve 4 bombát is képes magával vinni amely jobb esetben 4 földi célpont kiiktatására is elég, valamint a tűzereje is jócskán meghaladja a vadászokét és ami kifejezetten tetszik benne az a hátsó géppuskafészek. 
Viszont nehezebben fordul és könnyebben átesik mint egy vadász.


Amikor útnak indulok vele, azért nem árt ha van vadász aki fedez, tehát nem megyek egyedül ezzel sem, hiszen ez egy csapatjáték lenne. Viszont ha úgy adódik fej fel elleni harcban nem esek kétségbe. Valahogy mindig úgy adódik, hogy előre kerülök a csapatban, nos ezzel a masinával lehet is, ha jön mögöttem valaki. Ugyanis ha szemből elkezdem lőni az ellent akkor jó eséllyel súlyosan megsebzem, amit a mögöttem jövők le tudnak könnyen lőni. Kihasználom a nagyobb tűzerőt. Persze ha látom, hogy egy nagyobb tűzerű gép jön szembe akkor kitérőmanőver kell. Nem szoktam vele lopakodva menni.
A másik amit kihasználok a hátsó géppuskafészek, mivel ez II osztályú ezért többnyire kisebb találati ponttal (hit points) rendelkező vadászok ellen küzdök, ezért ha elkezdek körözgetni és követ akkor a komoly sebzéseket tud okozni neki a hátsó tüzér. Már többször lőttem így le repülőt.
A földi célpontok bombázása gyerekjáték vele, amiért jár tapasztalati pont. Többször előfordult, hogy hallottam a "You are the last hope" bűvős mondatot, ilyenkor egyedűl maradtam én és az Ao192. Ha jól álltunk és bombám sem volt már akkor kerültem a harcot, ha meg rosszul akkor viszont kerestem. Az első esetben fel magasra és onnan szemlélem az ellenfelet, a második esetben pedig szintén magasra és onnan próbálok lecsapni. Persze két másik gép ellen akik együtt repülnek nem sok esélyem van. Erős-erős de két másik gép leszedi könnyen.

Van egy másik repcsi is amellyel rendszeresen a bemelegítéseket csinálom, ugyan nem nehéz vadász de képes 2 bombát magával vinni, és viszonylag jól is manőverezhető.

Ez egy karácsonyi ajándék volt minden játékos számára. Nem kellett érte megküzdeni, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jó.

Nem vagyok nagy rajongója ennek a gépnek de ismerjük el ebben az osztályban a két bomba szállítása és a viszonylag jó manőverezhetőség aranyat, akarom mondani tapasztalati pontot ér.
Ezzel ne keveredjünk harcba egyedül, jobb ha van mellettünk segítség, a második képen látható, hogy az Fw56 erősebb manőverezhetőbb és nagyobb tűzerejű nála. Persze ha a két bombát nem vinném magammal mindjárt jobban manőverezhető lenne...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mit gondolsz?